Ingyenes házhozszállítás 50 ezer Ft feletti vásárlásoknál!

Idén NEM leszünk ott a FeHoVa-n!

Tisztelt Vásárlóink, Partnereink, kedves Üzletfeleink!

 

Jelen közleményünkkel szeretnénk tudatni Önökkel, egyúttal sajnálatunkat kifejezni, miszerint a már megszokott év eleji „seregszemlén” a 2022-es fegyver, horgász és vadászati tematikájú szakmai kiállításon nem lesznek jelen kollégáink, nem értékesítjük cégünk által képviselt termékeinket sem.

Tesszük mindezt az alábbiakban felsorolt tényekre hivatkozva:

Jelen globális járványügyi szituációban – amellyel kapcsolatban korábban kifejtettük álláspontunkat a szervezők irányába, és a halasztás mellett érveltünk – viszont különös tekintettel arra is, hogy a vírus okozta helyzet miatt az összes népszerű és ebben az időben már megszokott hasonló, Európában mindenképpen mértékadónak számító azonos tematikájú rendezvényeket például Ausztriában és Németországban is későbbre halasztották, vagy egyenesen lemondták, ezzel az idei évben történő lebonyolítás helyett a jövő évre tolták át többségében azokat, részünkről egy hasonló kiállítás és vásáron történő megjelenésünket nem tekintjük ebben a tervezett terminusban vállalhatónak.

Mint a népszerű kiállítás és vásár rendszeres kiállítója kijelenthetjük, hogy a legjelentősebb hazai vadászati tematikájú rendezvényeként tekintünk a FeHoVa-ra, amelyen a korábbi években is rendre igyekeztünk megjelenésünkkel mind a látogatók, mind pedig saját üzleti és a kiállítás sikerének érdekében is igényesen megjelenni.

Ugyanakkor le kell szögeznünk, számunkra nélkülözhetetlen kollégáink munkája, legfontosabb láncszemei a mindennapi zavartalan üzletvitelnek.

Nem kockáztathatjuk meg sem munkatársaink, sem pedig ügyfeleink, barátaink egészségét azzal, hogy felelőtlen döntéseink révén esetlegesen többeket veszélybe sodorjunk a fertőzésnek való fokozott kitettség által, majd ezzel akár a cég folyamatos és zavartalan működését is kockára tegyük.

Így kijelentjük, hogy mind az Önök, mind pedig a legnagyobb becsben tartott emberi erőforrásaink, saját és családjaink egészségének érdekében döntünk úgy, hogy a februárra tervezett időpontban nem kívánunk fizikailag részt venni a FeHoVa-n.

Egyúttal fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy elkötelezettek vagyunk a rendezvény mellett, és egy olyan időpontban, amikor a járványhelyzet nemzetközi szinten és idehaza is az elvárható normális feltételeket teremti a lebonyolításhoz, részvételünkre feltétlenül számíthat tisztelt látógató közönség.

A rendezvényre kilátogatókat kérjük, hogy tartsák be a hatályban lévő, az egészséget megóvni szándékozó intézkedéseket, egyúttal erőt, kitartást és jó vásárt kívánunk mindenkinek!

Üdvüzlettel:

A Beo-Pa Kft. -Weigl Vadászbolt Csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük