Ingyenes házhozszállítás 50 ezer Ft feletti vásárlásoknál!

MH25GT zseblámpa – NITECORE Lámpák IV. – Teszt

Az „MH” a Multitask Hybrid szériára utal. Sokrétű felhasználásra szánták, rendőrnek, túrázónak, vadásznak vagy bárkinek. Fegyverlámpa szettbe is kapható zseblámpát most csak egymagában próbáltuk. Nagy teljesítményű, 1000 lumenes fényforrás. A HC 60-as fejlámpa szintén ennyit tud, annak hatótávolsága „csak” 117 méter, ugyanakkor ezé pontosan 452. Lehet nem csak a LED teljesítményén, hanem a foncsor alakján is múlik a fénynyaláb ereje? Nos, ezért ne tévesszen meg senkit mi mekkora értéket tud. Másik gyártótól származó fegyverlámpám papíron 200 lumennel világít el 210 métert, tapasztalat, hogy 300-ig bőven megvilágít egy róka vagy macska méretű élőlényt. Gyanítom a gyártók által közölt adatok inkább irányadóak, mintsem kőbe vésett, színtiszta tudományos tények.

Az okos taktikai, aminek az „idomítása” elsőre kifogott rajtam.

Egyik legjobb kiegészítő, amit készletbe adnak hozzá az, a négyágú, csillagra emlékeztető kis gyűrű. A lámpa hátsó felére kell feltenni, feladata ugyan az, mint az orvosi fecskendőn a két kis fülnek, középső és mutató ujjunknak támasztva, hüvelykünkkel nyomást tudunk kifejteni jelen esetben a dugattyú helyett a bekapcsoló gombra.

Az okos taktikai, aminek az „idomítása” elsőre kifogott rajtam.

Beszéljünk kicsit a tápforrásról. A fiatalabb „geek”-eknek biztos nem újdonság, de az elöregedő vadásztársadalomnak az lehet a 18650-es tölthető akkumulátor. Nevezik még 168A-nak és 1865-nek. Az első két szám az átmérőt jelzi, 18 mm, míg a többi a hosszt 65,0 mm. Gyártótól függően 64,9-70,1 mm között változik a hossz, Jellemzően a védelemmel lelátott akkuk a hosszabbak. Rendszerint 1500-3500 mAh közötti kapacitással kerülnek forgalomba. Régebbi teszteket olvasva 3500 mAh volt a vége a 18650-nek, a technológia még ezt tudja biztosítani. Tehát amire ennél nagyobb kapacitás van írva az hamisítvány és valóságban még ezer milli amperórát sem érnek el. Nem is gondoltam volna, hogy mennyi mindenben ezt a méretű energiaforrást teszik! Laptopok és elektromos szerszámok akkumulátoraiban, elektromos rollerekben, búvároknak készült lámpákba, elektromos rásegítésű kerékpárokban, powerbankokban, e-cigarettákban és amint látjuk zseblámpákban is ezek a hengerek csücsülnek.

A NITECORE® tápforrásai 18,6 mm átmérőjűek és 69,1 mm hosszúak. Súlyuk 48,3 g, védelemmel ellátva 41mΩ belső ellenállás mellett 3370 mAh kapacitással bírnak. Ez teljesen korrekt a ráírt 3400-hoz képest. Utána olvastam, sokan úgy sejtik, hogy ez valószínűleg a Panasonic NCR1865B átcsomagolt változata. Egy dologra érdemes figyelni, hogy a gagyi lámpákba a 65 mm-nél hosszabb akkuk nem biztos, hogy beférnek. Minőségi termék esetén ez nem jelent problémát. Ha már akku, akkor töltőket is kínál hozzá a kínai gyártó, nálunk is kapható az UM2 modelljük. Sokféle típus töltésére alkalmas az AAA-tól egészen a 26700-ig. Csatlakoztathatjuk USB porthoz, power bankhoz, vagy napelemhez is. A töltő okosabb, mint mi vagyunk, annyi dolgunk van csak, hogy beletesszük a lemerült tápegységet és órák múlva kiszedjük.

Visszatérve a zseblámpára. Itt is eloxált alumínium házba pakolták az elektronikát, IPX-8 szabvány szerinti vízállósággal bír, másfél méterről ütésálló. Taktikai vonalra szánt lámpánál ez elég jól hangzik. Hiányolom viszont, hogy a tok nem „molle” kompatibilis. Katonai rendszer felszerelések szállításához, kiegészítők rögzítéséhez, 25 mm széles szalagok, 25 milliméter szünetekkel vannak felvarrva.

Taktikai külső. Nos, a GT fekete tokja maradt civilnek…

A megszokott 18650 akkumulátor vagy 2 db CR123 elem kell bele. Megjegyzem egyik NITECORE® lámpán sem láttam polaritás jelző (+) vagy (-) jelet, a kezelési utasításban persze ékes angol nyelven le van írva, miként kell helyesen behelyezni a tápforrást.  

Alapból két gyári beállítással dolgozhatunk, az egyik az alacsony intenzitású fényerő 50, a másik a turbó fokozat 1000 lumennel. A hatótávolsága ekkor 87 és a már említett 452 méter lesz. A megszokott 18650-es akkumulátorral az üzemidő ekkor 36 és 1 óra között változik. CR123 elemekkel a teljesítmény nem csökken, az üzemidő fog 23 óra és 45 perc közé redukálódni, a fényáram erősségétől függően. A két módozat között a fejegység eltekerésével tudunk változtatni. Kikapcsolt állapotban kissé jobbra tekerve a legkisebb erővel, míg koppanásig balra forgatva turbó fokozatban fog világítani. A stroboszkóp és az S.O.S. funkciók is a legnagyobb fénnyel világítanak. Egyénre szabhatjuk, a bekapcsoló gombbal és a fej tekergetésével, hogy a turbó, ezer lumen mellé vészjelzést, villogást, 50, 110 vagy 300 lumenes fényerőt akarunk.

Na, ez a programozás nem jött nekem össze, legalább is a használati utasítás alapján! Addig eljutottam, hogy a legerősebb fényt elő tudom belőle csalni, és ha a fejet elforgatom, valahogy az S.O.S. és a villogó fényt is beállítom. De a személyre szabást nem sikerül, pedig jól értem az angolt. Az internet viszont a barátunk, ott talált videó alapján sikerült összehozni a dolgot.

Tehát, bekapcsoljuk a lámpát teljesen rátekert fejjel, nagy fényerővel, majd a fejet jobbra forgatva a nyomógomb segítségével kiválasztjuk a kívánt funkciót. Ismételten rátekerjük a fejet, ekkor megint nagyon világos lesz, és kikapcsoljuk. Ekkor az elektronika megjegyzi a legutolsó módozatot. Ezt úgy hívjuk életre, hogy újra turbóra kapcsolva, bekapcsolt (!) állapotba eltekerjük a fejet. Ha eltekert fejjel kapcsoljuk be, akkor a beállítás elvész és a következő módot adja. Érthető? Nem csodálkozom, ha nem…

Vagy én vagyok öreg és buta ehhez, vagy Ázsiában más az emberek gondolkodása. Kölcsön adtam cimboráimnak, ők is szenvedtek vele. Hasonló mentális betegséggel küzdhetünk mind, de az is lehet kár volt ezt ilyenné fejleszteni. A bonyolult áramköröknek ára van, a huszonnyolcezer forintos árcédula ezt tükrözi. Ha rajtam múlna egy második, sötétben is jól érezhető, különböző alakú kapcsolóval oldottam volna meg ezt funkcióváltást. Egy egyszerűbb NITECORE®  modell szerintem jobb választás.

Összességében ez a lámpa egyáltalán nem tetszett, pedig jók a kiegészítők hozzá, erős a fénye, bírja a gyűrődést, USB-ről tölthető, de mégsem lettünk barátok…

Tőtős Lehel

Technikás taktikus - powebank, laptop, telefon, gyakorlatilag a világon bárhol tölthető!
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük